Összerezzenek, megállítom a kezemet a levegőben, majd ajkamat beharapva várom, hogy ő szólaljon meg.
-Mit mondtam, hol a zongora?- kérdezi TaeHyung a hátam mögül, éles hangon, én pedig lesütött tekintettel, halkan válaszolok.
-A szobádban...
-És ez talán annak látszik? Csak mert én nem látok ágyat, vagy bármit, ami a hálószoba funkcióra utalna, és persze a hangszer sincs itt.-folytatja. A légzésem felgyorsul, az agyam őrült sebességgel pörög. Mit rejtegethet, ami miatt ilyen ideges lett?
-Sajnálom...- felelem végül, és lassan felé fordulok, mikor elkapja leereszteni készült kezemet. Az érintése indokolatlanul gyengéd.
-Ne forduljon elő többet, hogy itt talállak.-pillant le rám, mély hangja jóval megenyhültebben cseng. Bólintok, nem kerüli el figyelmemet, hogy bár engem figyel, kerüli a közvetlen szemkontaktust. Egészen eddig szorongatott kezemnél fogva húzni kezd magával, vissza a folyosóra, majd a lépcsőtől nézve az egyik legtávolabbi ajtón lépünk be.
-Tiéd a terep.-mutat az előzőnél legalább kétszer nagyobb helység egyik szegletébe, ahol egy fekete zongorát helyeztek el. Elenged, én pedig lassú léptekkel közelítem meg a láthatóan kiváló állapotban lévő hangszert. Megállok előtte, és találomra megszólaltatok egy C hangot.
-Gyönyörűen szól.-motyogom, miközben leülök és egy egyszerűbb dallammal folytatom.
-Szépen játszol rajta.-teszi hozzá. Az ablakhoz lépdel, és annak párkányára felhuppanva kinyit egy tankönyvet.-Nem foglak zavarni, gyakorolj, amennyit szeretnél.
Bólintok. Bár semmi ihletem, a fekete-fehér billentyűkre szegezem a tekintetem, majd mintegy mellékesen teszem fel a kérdést.
-Nem azt mondtad, hogy kávét csinálni mentél? Nem láttam nálad, frissen főzve, olyan melegen pedig biztos nem tudtad egyből meginni.
/Jimin szemszög/
Nyakamon egy törölközővel, kifulladva hagyom el a homályos megvilágítású pincét. Nincs erőm tovább edzeni, így is érzem, hogy a lábaim bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot; ezért úgy döntök, mára hagyom a dolgot. Nem lehetek egy hullához hasonlatos állapotban a holnapi órákon.
Kicsoszogok a konyhába, majd egy üveg vizet kinyitva vedelni kezdem a tartalmát.
-Még mindig nem kérsz semmit? Biztosan megéheztél már, és egyébként is, kell az energia.-próbálkozik újra anya, a kapucsengő csörrenése azonban segít rajtam.
-Biztosan a postás az.-hadarom, és a törölközőt ledobva a levelekért indulok, hogy kitérjek a válasz elől.
A küldeményekért felelős férfi már a szemközti háznál jár, mire a kerten átvágva elérem a kaput. Kiveszem a számlákat, informális leveleket és közérdekű értesítéseket tartalmazó borítékokat a postaládából, miközben az ezeket hozó alkalmazott jelenlegi célpontjára pillantok. Az épületen könnyedén megtalálom a keresett ablakot, amely takarásában semmilyen fény nem dereng.
Már nem él itt, a szüleit hátrahagyva Japánba költözött, a középiskolája miatt. Mit számít ez neked,Park Jimin?
-Idióta.-mormogom a fejemet megrázva, majd visszaindulok a bejárati ajtóhoz. Régen volt, hogy szerettem, régen volt, hogy megbántott. Sok hónappal...és jó néhány kilóval ezelőtt.
-Nem kérdezted, miért csak ma hozták ki ezeket?-érdeklődik anya, miután átadom neki a behozott darabokat.-Péntek óta várok egy hivatali levélre.
-Nem tudom. Már SeoHyeonéknál volt, amikor kiértem.-felelem vállvonogatva, és a lépcsőhöz indulok. Milyen furcsa kimondani két év után a nevét...
-Hmm...értem.-nyugtázza fintorogva, majd a főzős kötényét megigazítva elgondolkozva megismétli:-SeoHyeon...
-Mi van vele?-fordulok meg, mint akibe áramot vezettek, és várakozón pillantok rá.
-Semmi, csak rég hallottam róla. Nagyon szerelmes voltál abba a kislányba. Aztán...
-Anya, az még általánosban volt. Rengeteg barátnőm volt azóta...-nevetgélek zavartan.
-Tudom-tudom. Csak úgy mondom.-mentegetőzik, és hátat fordítva folytatja a mosogatást.-Akkoriban még ebédeltél rendesen.-teszi hozzá szemrehányóan.
Elmosolyodom, és szó nélkül indulok vissza a szobámba. Ha tudná, mennyire fején találta a szöget...
/TaeHyung szemszög/
Néhány percen belül másodjára bosszant fel. Ez nagyon nem lesz jó így.
-Odalent hagytam, hogy hűljön. Majd később megiszom.-közlöm fél szemöldökömet felvonva, majd ismét a tankönyv első sorait kezdem bújni. Hogy is felejthettem el, legalább egy bögrével felhozni,a látszat kedvéért...
Muszáj volt beadnom magamnak az injekciós fájdalomcsillapítót, a kevés alvás miatt rettenetesen fájt a fejem. Ezt viszont ő nem tudja, és furcsán jött volna ki, ha meglát a tűvel. Hazudni se tudok neki rendesen. És ami a legrosszabb, hogy még így is kényelmetlenül érzem magam a füllentés miatt.
Nem tudok koncentrálni a művészettörire,pedig kénytelen leszek a mai anyagot bemagolni holnapig, mivel az órán semmit sem tudtam megjegyezni. Nekifogok hát a koncentrált olvasásnak, mialatt JungGi a feladatával próbálkozik.
Órák telnek el így, mígnem felkelek, hogy hazavigyem. Leteszem a könyvet a párkányra, és meglepetten észlelem a mindent körbeölelő csendet, ami tanulás közben fel sem tűnt. Lassan kerülöm meg a zongorát, majd elmosolyodom, amint beigazolódik a sejtésem. Elaludt.
Gondolkodás nélkül veszem karjaimba,hogy az ágyig ellépkedve kis testével, óvatosan elhelyezzem a hófehér ágyneműn. Szusszan egyet, és összegömbölyödik a számára olyan nagy felületen.
Percekig figyelem, aztán a kottázásra alkalmas lapokra terelődik a figyelmem, amelyeket ő hozott magával. Mind üres, egyetlen hangot sem jegyzett rájuk.
Hirtelen ötlettől vezérelve foglalom el az eddigi helyét a hangszer előtt. Halkan dúdolni kezdem, néhányszor eljátszom, végül ráérősen lekottázom a dallamot, amely az öngyilkossági kísérletem óta motoszkál a fejemben.
Mindössze el kell hitetnem vele, hogy mindezt ő írta, hogy egy délután alatt meg tudta csinálni. Gyakorolnia úgy sem kellhet, csak 3-4 alkalommal.
Neki lesz a legjobb, ha minél rövidebbre zárjuk ezt az ismeretséget, mielőtt még megtudja, milyen ember, milyen gondolatokkal rejtőzik a név mögött: Kim TaeHyung.
-Tiéd a terep.-mutat az előzőnél legalább kétszer nagyobb helység egyik szegletébe, ahol egy fekete zongorát helyeztek el. Elenged, én pedig lassú léptekkel közelítem meg a láthatóan kiváló állapotban lévő hangszert. Megállok előtte, és találomra megszólaltatok egy C hangot.
-Gyönyörűen szól.-motyogom, miközben leülök és egy egyszerűbb dallammal folytatom.
-Szépen játszol rajta.-teszi hozzá. Az ablakhoz lépdel, és annak párkányára felhuppanva kinyit egy tankönyvet.-Nem foglak zavarni, gyakorolj, amennyit szeretnél.
Bólintok. Bár semmi ihletem, a fekete-fehér billentyűkre szegezem a tekintetem, majd mintegy mellékesen teszem fel a kérdést.
-Nem azt mondtad, hogy kávét csinálni mentél? Nem láttam nálad, frissen főzve, olyan melegen pedig biztos nem tudtad egyből meginni.
/Jimin szemszög/
Nyakamon egy törölközővel, kifulladva hagyom el a homályos megvilágítású pincét. Nincs erőm tovább edzeni, így is érzem, hogy a lábaim bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot; ezért úgy döntök, mára hagyom a dolgot. Nem lehetek egy hullához hasonlatos állapotban a holnapi órákon.
Kicsoszogok a konyhába, majd egy üveg vizet kinyitva vedelni kezdem a tartalmát.
-Még mindig nem kérsz semmit? Biztosan megéheztél már, és egyébként is, kell az energia.-próbálkozik újra anya, a kapucsengő csörrenése azonban segít rajtam.
-Biztosan a postás az.-hadarom, és a törölközőt ledobva a levelekért indulok, hogy kitérjek a válasz elől.
A küldeményekért felelős férfi már a szemközti háznál jár, mire a kerten átvágva elérem a kaput. Kiveszem a számlákat, informális leveleket és közérdekű értesítéseket tartalmazó borítékokat a postaládából, miközben az ezeket hozó alkalmazott jelenlegi célpontjára pillantok. Az épületen könnyedén megtalálom a keresett ablakot, amely takarásában semmilyen fény nem dereng.
Már nem él itt, a szüleit hátrahagyva Japánba költözött, a középiskolája miatt. Mit számít ez neked,Park Jimin?
-Idióta.-mormogom a fejemet megrázva, majd visszaindulok a bejárati ajtóhoz. Régen volt, hogy szerettem, régen volt, hogy megbántott. Sok hónappal...és jó néhány kilóval ezelőtt.
-Nem kérdezted, miért csak ma hozták ki ezeket?-érdeklődik anya, miután átadom neki a behozott darabokat.-Péntek óta várok egy hivatali levélre.
-Nem tudom. Már SeoHyeonéknál volt, amikor kiértem.-felelem vállvonogatva, és a lépcsőhöz indulok. Milyen furcsa kimondani két év után a nevét...
-Hmm...értem.-nyugtázza fintorogva, majd a főzős kötényét megigazítva elgondolkozva megismétli:-SeoHyeon...
-Mi van vele?-fordulok meg, mint akibe áramot vezettek, és várakozón pillantok rá.
-Semmi, csak rég hallottam róla. Nagyon szerelmes voltál abba a kislányba. Aztán...
-Anya, az még általánosban volt. Rengeteg barátnőm volt azóta...-nevetgélek zavartan.
-Tudom-tudom. Csak úgy mondom.-mentegetőzik, és hátat fordítva folytatja a mosogatást.-Akkoriban még ebédeltél rendesen.-teszi hozzá szemrehányóan.
Elmosolyodom, és szó nélkül indulok vissza a szobámba. Ha tudná, mennyire fején találta a szöget...
/TaeHyung szemszög/
Néhány percen belül másodjára bosszant fel. Ez nagyon nem lesz jó így.
-Odalent hagytam, hogy hűljön. Majd később megiszom.-közlöm fél szemöldökömet felvonva, majd ismét a tankönyv első sorait kezdem bújni. Hogy is felejthettem el, legalább egy bögrével felhozni,a látszat kedvéért...
Muszáj volt beadnom magamnak az injekciós fájdalomcsillapítót, a kevés alvás miatt rettenetesen fájt a fejem. Ezt viszont ő nem tudja, és furcsán jött volna ki, ha meglát a tűvel. Hazudni se tudok neki rendesen. És ami a legrosszabb, hogy még így is kényelmetlenül érzem magam a füllentés miatt.
Órák telnek el így, mígnem felkelek, hogy hazavigyem. Leteszem a könyvet a párkányra, és meglepetten észlelem a mindent körbeölelő csendet, ami tanulás közben fel sem tűnt. Lassan kerülöm meg a zongorát, majd elmosolyodom, amint beigazolódik a sejtésem. Elaludt.
Gondolkodás nélkül veszem karjaimba,hogy az ágyig ellépkedve kis testével, óvatosan elhelyezzem a hófehér ágyneműn. Szusszan egyet, és összegömbölyödik a számára olyan nagy felületen.
Percekig figyelem, aztán a kottázásra alkalmas lapokra terelődik a figyelmem, amelyeket ő hozott magával. Mind üres, egyetlen hangot sem jegyzett rájuk.
Mindössze el kell hitetnem vele, hogy mindezt ő írta, hogy egy délután alatt meg tudta csinálni. Gyakorolnia úgy sem kellhet, csak 3-4 alkalommal.
Neki lesz a legjobb, ha minél rövidebbre zárjuk ezt az ismeretséget, mielőtt még megtudja, milyen ember, milyen gondolatokkal rejtőzik a név mögött: Kim TaeHyung.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése