A nap további részében nem tudok koncentrálni a tanórákon. Összeszedetlenül válaszolok, ha az aktuális tanár felszólít, és a jegyzetelés sem megy úgy, mint máskor. Miért van ez? Nem szabadna, hogy nyugtalanítson. Csak néhány délutánról van szó. Nem nagy dolog.
-Minden oké?-bök oldalba a mellettem hintázó Jimin.-Már vagy öt perce ugyanabba az irányba bambultál.
-Csak fáradt vagyok.-a válaszom nem igazán nevezhető hazugságnak, ugyanis az idegesség mellett a kialvatlanság jeleit is tapasztalni kezdem magamon. Egyre nehezebb nyitva tartani a szemeimet, és éberen figyelni azt, amit a művészeti értelemben vett történelemből próbálnak a 6.órában már egyre sűrűbben és hosszabbakat pislogó diákok emlékezetébe passzírozni.
Nem sokkal később elhangzik az óra végét jelző csengő, a legtöbben pedig a régóta nem öntözött, majd hirtelen vízhez jutó növények módjára felélénkülve pattannak fel a helyeikről, hogy egyedül, vagy éppen a barátaikkal karöltve elhagyják az iskola területét.
Mind megvárjuk Kookot, míg kiveszi a bukóját a szekrényéből-szokás szerint motorral jött iskolába-, majd a bejárat felé indulunk. A többiek látványosan (kár)örvendeni kezdenek,miután értesülnek a kis műsoron kívüli elfoglaltságomról. Jimin persze rögtön felveti, hogy ő aztán haza nem megy míg nem látja a csajt, mert kíváncsi lett és angolon nem igazán figyelt rá.Tipikus.
-Alig várom,hogy hazaérjek és végre levehessem ezt a rohadt öltönyt.-mormog YoonGi, majd ásít egyet. Komolyan nem tudom mennyi alvásra lenne szüksége ahhoz, hogy kibírjon egy egész sulis napot anélkül, hogy néhány perces időközönként le lehessen lelátni a mandulájáig.
Halvány műmosolyt festek az arcomra, aztán az időközben felbukkanó, 155 centi körüli, szőke alakot kezdem figyelni,ahogy bizonytalan lépésekkel közeledik felénk.
/JungGi szemszög/
Heten ácsorognak az ajtó mellett. Ez most komoly? Az is épp elég kínos, hogy a nyakába akasztottak a közömbösség megtestesítőjének az elkövetkezendő két hétre,de így...még odamenni is sokkal nehezebb.
Alaposan megfigyelem a társaságot,mielőtt az aulán átvágva elérném őket. TaeHyung kicsit elkülönülve támasztja a falat, mellette két szőke srác, az egyikőjük éppen az álmosságát prezentálja, a másik pedig egy fél fülhallgatóval próbálja kizárni a zavaró tényezőket, látszólag nagyon koncentrál arra, amit hallgat. Tőlük jobbra a fekete hajú, azt hiszem a JungKook név hangzott el rá vonatkoztatva. Kezében egy bukósisakkal magyaráz valamit egy számomra ismeretlen srácnak, aki egyetértőn bólogat, figyelmesen meresztve barna szemeit. Neki háttal egy izmos srác és egy kevésbé kidolgozott, de szálkás testalkatú beszélgetnek, utóbbi megállás nélkül vigyorogva.
-Sziasztok.-köszönök rájuk zavartan,amint odaérek.
-Szia!-meglep a közvetlen hangsúly.
-Indulhatunk?-kérdezi Tae egyből a lényegre térve.
-Hova is megyünk pontosan?-furcsállom, hogy nem akadékoskodik, vagy nem kezd szitkozódni, amiért el kellett vállalnia, hogy segítsen.
-Természetesen hozzám.-vágja rá.-Zongoráznod kell valahol, nem igaz?-a fél szemöldökét felvonja, a hangvétele máris jobban hasonlít ahhoz, amit eddig tapasztaltam felőle. Az előbb még sokkal kedvesebbnek tűnt, ezek szerint csupán egy pillanatra hazudtolta meg önmagát.
-Igaz.-motyogom.
-Szóval, te lennél JungGi.-hirtelen hallom meg a hangot mögülem,egészen közel a fülemhez, aminek hatására összerezzenek. A fiú az, akinek izmait még az öltöny takarásában sem lehet nem észrevenni. Válaszra nyitom a számat, miközben ösztönösen hátrálok egy lépést, így ütközve egy újabb testhez.
-Ne félj, Jimin minden szép lánynál bepróbálkozik, de az esetek többségében könnyen fogadja a kosarakat.-a barna szemű fiú, akinek vállához sikerült koccannom, mosolyogva segít ki.
-Értem.- pislogok zavartan. Nem tudom, inkább a barátját akarta cukkolni, vagy nekem bókolni. Ismét elmosolyodik, miközben útnak indulunk, és újabb megszólalása közben egy kocsikulcsot halász elő a zsebéből.
-Jin vagyok. A nagyszájú a Jimin névre hallgat, mellette HoSeok, az előttünk haladók YoonGi és NamJoon. JungKook a fekete hajú,TaeHyungot pedig azt hiszem,nem kell bemutatnom.-végre valaki, aki megkönnyíti a helyzetem. Kínosabb lett volna nekem megkérnem egyesével mindenkit, hogy mutatkozzon be. Mindenkiről mesél egy kicsit,elmondja, ki melyik szak táborát erősíti, és pár szóban jellemzi az adott személyt.
Az iskola parkolójánál állunk meg, egy fekete autó előtt. Jin ül a volánhoz, az anyósülésre a (mint megtudtam)mindig vidám HoSeok, mögéjük pedig a két, rappernek készülő szőkeség vágódik be. Kook egy, a közelben állomásozó motorhoz veszi az irányt, és másodperceken belül el is száguld a segítségével. Jimin gyalog indul útnak.
Lépek egyet a járda felé, Tae azonban elkapja a kezemet, majd meglóbálja arcom előtt a saját kocsijának kulcsát.
-Ne butáskodj, mi sem fogunk gyalogolni.-a közelben tébláboló tanulóktól bezsebelek pár szúrós, meglepett vagy éppen irigy pillantást, mikor a tagadhatatlanul vonzó külsejű másodéves mellett helyet foglalok egy Mercedesben, és kigurulunk az intézmény területéről.-Nem kéne szólnod a szüleidnek, hogy dolgod akadt délutánra?- kérdezi hirtelen, én pedig elfordítom a fejemet és kibámulok az ablakon, hogy kerülhessem a tekintetét.
-Nincs rá szükség.
A néhány perces út további részében nem beszélünk többet. Eleinte azon agyalok, hogyan is kéne nekifognom a komponálásnak. Nem ez lenne az első alkalom, hogy saját művet írok, de eddig mindig egyedül voltam, nyugodt körülményekkel...sejtéseim szerint ezek közül egyik sem lesz adott Tae házában. A házában...a tanárunk említette, hogy egyedül él. Vajon milyen okból van szüksége,egy
a felnőttkort éppen betöltő diáknak saját házra?
-Itt is lennénk.-arra eszmélek, hogy leállítja a motort, és kiszáll, majd a járművet megkerülve udvariasan kinyitja az ülésem felőli ajtót is. Furcsa. Egyszer kedves, másszor inkább mogorvának tűnik. Csendben lépkedek mögötte, míg a kerten átvágva elérjük a bejáratot. Nem babrál sokáig a zárral, egy mozdulattal később már az előszobában vagyunk.
-Nem fogok zavarni?- bukik ki belőlem az őszinte kérdés, ő pedig keserű mosollyal fordul meg egy pillanatra.
-Nincs, akit zavarhatnál.-majd a tágas előtért elhagyva a legközelebbi, jobbról nyíló helységbe indul.-Csinálok egy kávét, addig nyugodtan menj fel. A zongorát a szobámban találod.
/Jimin szemszög/
Hazaérve az első dolgom, hogy megszabaduljak az ünneplőtől. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, végül a saját kis birodalmam biztonságot nyújtó falai közt az öltönyt, és az alatta rejtőző fehér inget ledobva magamról állok meg a tükör előtt, hogy alaposan szemügyre vegyem a felsőtestemet. Nem vagyok elégedett a látvánnyal. Még mindig nem elég jó.
A gyomrom hangos korgása közben szedem össze a szétszórt ruhadarabokat a szobámból, hogy a szennyesbe száműzzem őket.
-Itthon vagy, Jiminnie?-anya arca jelenik meg az ajtóban.-Csináltam ebédet.
-Nem vagyok éhes, köszi.-felelek, miközben a korábbi öltözékem egy kényelmes szereléssel, egy sima nadrággal és egy trikóval helyettesítem, a hasam újabb,éhséget jelző hangját pedig krákogással nyomom el. Nem szabad.
Anya csalódottan kullog vissza a földszintre, én pedig kicsivel utána a pincébe indulok. Minden délután itt edzek, ha az időm engedi.
Sokáig püfölöm a boxzsákot olyan erővel, mintha legalábbis a legnagyobb ellenségemmel állnék szemtől szemben. Milyen lehetetlen szituáció. A kilók nem tudnak emberi alakot ölteni.
/JungGi szemszög/
Félszegen lépkedek a széles lépcsőn. Bizarrnak érzem, hogy rögtön egyedül mászkáljak a házban. Talán meg kéne várnom, míg végez a konyhában... Nem, akkor biztosan megmosolyogná a bénaságomat. A következő lépésnél ásítok egyet. Még mindig hatással van rám az időeltolódás.
Az emeletre érve további kételyeim támadnak. Kapásból öt ajtót pillantok meg, plusz egyet szemközt, ami nyilvánvalóan az erkélyre vezet. Hogyan tovább? Lövésem sincs, melyik mögött bújhat meg Tae szobája.
Találomra nyitok be az első helységbe. A hatalmas ablakon beszűrődő délutáni napfény a szoba minden pontjára rálátást nyújt. Ám úgy látszik, téves helyre érkeztem. Egyfajta dolgozószobának tűnik. A velem szemben terülő, ablak felé néző íróasztalt kivéve nincs más bútor,leszámítva három nagyobb szekrényt a fal mellett. Az első kettő dugig van könyvekkel, nekem mégis az utolsó kelti fel a figyelmemet. Lassan lépkedek az üveggel eltakart polcokhoz. A kisebb-nagyobb, felirat nélküli tégelyeken és dobozokon kívül semmi mást nem találok rajtuk. Ami az egészben a legkülönösebb, a zár az üveglapon, amelyben most is ott pihen a kulcs.
Ösztönösen nyúlok felé, de a mozdulatot félbeszakítja a hátam mögött felcsendülő hang.
-Neked nem mondták még, hogy illetlenség más cuccai között kutakodni?
Mind megvárjuk Kookot, míg kiveszi a bukóját a szekrényéből-szokás szerint motorral jött iskolába-, majd a bejárat felé indulunk. A többiek látványosan (kár)örvendeni kezdenek,miután értesülnek a kis műsoron kívüli elfoglaltságomról. Jimin persze rögtön felveti, hogy ő aztán haza nem megy míg nem látja a csajt, mert kíváncsi lett és angolon nem igazán figyelt rá.Tipikus.
-Alig várom,hogy hazaérjek és végre levehessem ezt a rohadt öltönyt.-mormog YoonGi, majd ásít egyet. Komolyan nem tudom mennyi alvásra lenne szüksége ahhoz, hogy kibírjon egy egész sulis napot anélkül, hogy néhány perces időközönként le lehessen lelátni a mandulájáig.
Halvány műmosolyt festek az arcomra, aztán az időközben felbukkanó, 155 centi körüli, szőke alakot kezdem figyelni,ahogy bizonytalan lépésekkel közeledik felénk.
/JungGi szemszög/
Heten ácsorognak az ajtó mellett. Ez most komoly? Az is épp elég kínos, hogy a nyakába akasztottak a közömbösség megtestesítőjének az elkövetkezendő két hétre,de így...még odamenni is sokkal nehezebb.
Alaposan megfigyelem a társaságot,mielőtt az aulán átvágva elérném őket. TaeHyung kicsit elkülönülve támasztja a falat, mellette két szőke srác, az egyikőjük éppen az álmosságát prezentálja, a másik pedig egy fél fülhallgatóval próbálja kizárni a zavaró tényezőket, látszólag nagyon koncentrál arra, amit hallgat. Tőlük jobbra a fekete hajú, azt hiszem a JungKook név hangzott el rá vonatkoztatva. Kezében egy bukósisakkal magyaráz valamit egy számomra ismeretlen srácnak, aki egyetértőn bólogat, figyelmesen meresztve barna szemeit. Neki háttal egy izmos srác és egy kevésbé kidolgozott, de szálkás testalkatú beszélgetnek, utóbbi megállás nélkül vigyorogva.
-Sziasztok.-köszönök rájuk zavartan,amint odaérek.
-Szia!-meglep a közvetlen hangsúly.
-Indulhatunk?-kérdezi Tae egyből a lényegre térve.
-Hova is megyünk pontosan?-furcsállom, hogy nem akadékoskodik, vagy nem kezd szitkozódni, amiért el kellett vállalnia, hogy segítsen.
-Természetesen hozzám.-vágja rá.-Zongoráznod kell valahol, nem igaz?-a fél szemöldökét felvonja, a hangvétele máris jobban hasonlít ahhoz, amit eddig tapasztaltam felőle. Az előbb még sokkal kedvesebbnek tűnt, ezek szerint csupán egy pillanatra hazudtolta meg önmagát.
-Igaz.-motyogom.
-Szóval, te lennél JungGi.-hirtelen hallom meg a hangot mögülem,egészen közel a fülemhez, aminek hatására összerezzenek. A fiú az, akinek izmait még az öltöny takarásában sem lehet nem észrevenni. Válaszra nyitom a számat, miközben ösztönösen hátrálok egy lépést, így ütközve egy újabb testhez.
-Ne félj, Jimin minden szép lánynál bepróbálkozik, de az esetek többségében könnyen fogadja a kosarakat.-a barna szemű fiú, akinek vállához sikerült koccannom, mosolyogva segít ki.
-Értem.- pislogok zavartan. Nem tudom, inkább a barátját akarta cukkolni, vagy nekem bókolni. Ismét elmosolyodik, miközben útnak indulunk, és újabb megszólalása közben egy kocsikulcsot halász elő a zsebéből.
-Jin vagyok. A nagyszájú a Jimin névre hallgat, mellette HoSeok, az előttünk haladók YoonGi és NamJoon. JungKook a fekete hajú,TaeHyungot pedig azt hiszem,nem kell bemutatnom.-végre valaki, aki megkönnyíti a helyzetem. Kínosabb lett volna nekem megkérnem egyesével mindenkit, hogy mutatkozzon be. Mindenkiről mesél egy kicsit,elmondja, ki melyik szak táborát erősíti, és pár szóban jellemzi az adott személyt.
Az iskola parkolójánál állunk meg, egy fekete autó előtt. Jin ül a volánhoz, az anyósülésre a (mint megtudtam)mindig vidám HoSeok, mögéjük pedig a két, rappernek készülő szőkeség vágódik be. Kook egy, a közelben állomásozó motorhoz veszi az irányt, és másodperceken belül el is száguld a segítségével. Jimin gyalog indul útnak.
Lépek egyet a járda felé, Tae azonban elkapja a kezemet, majd meglóbálja arcom előtt a saját kocsijának kulcsát.
-Ne butáskodj, mi sem fogunk gyalogolni.-a közelben tébláboló tanulóktól bezsebelek pár szúrós, meglepett vagy éppen irigy pillantást, mikor a tagadhatatlanul vonzó külsejű másodéves mellett helyet foglalok egy Mercedesben, és kigurulunk az intézmény területéről.-Nem kéne szólnod a szüleidnek, hogy dolgod akadt délutánra?- kérdezi hirtelen, én pedig elfordítom a fejemet és kibámulok az ablakon, hogy kerülhessem a tekintetét.
-Nincs rá szükség.
A néhány perces út további részében nem beszélünk többet. Eleinte azon agyalok, hogyan is kéne nekifognom a komponálásnak. Nem ez lenne az első alkalom, hogy saját művet írok, de eddig mindig egyedül voltam, nyugodt körülményekkel...sejtéseim szerint ezek közül egyik sem lesz adott Tae házában. A házában...a tanárunk említette, hogy egyedül él. Vajon milyen okból van szüksége,egy
-Itt is lennénk.-arra eszmélek, hogy leállítja a motort, és kiszáll, majd a járművet megkerülve udvariasan kinyitja az ülésem felőli ajtót is. Furcsa. Egyszer kedves, másszor inkább mogorvának tűnik. Csendben lépkedek mögötte, míg a kerten átvágva elérjük a bejáratot. Nem babrál sokáig a zárral, egy mozdulattal később már az előszobában vagyunk.
-Nem fogok zavarni?- bukik ki belőlem az őszinte kérdés, ő pedig keserű mosollyal fordul meg egy pillanatra.
-Nincs, akit zavarhatnál.-majd a tágas előtért elhagyva a legközelebbi, jobbról nyíló helységbe indul.-Csinálok egy kávét, addig nyugodtan menj fel. A zongorát a szobámban találod.
/Jimin szemszög/
Hazaérve az első dolgom, hogy megszabaduljak az ünneplőtől. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, végül a saját kis birodalmam biztonságot nyújtó falai közt az öltönyt, és az alatta rejtőző fehér inget ledobva magamról állok meg a tükör előtt, hogy alaposan szemügyre vegyem a felsőtestemet. Nem vagyok elégedett a látvánnyal. Még mindig nem elég jó.
A gyomrom hangos korgása közben szedem össze a szétszórt ruhadarabokat a szobámból, hogy a szennyesbe száműzzem őket.
-Itthon vagy, Jiminnie?-anya arca jelenik meg az ajtóban.-Csináltam ebédet.
-Nem vagyok éhes, köszi.-felelek, miközben a korábbi öltözékem egy kényelmes szereléssel, egy sima nadrággal és egy trikóval helyettesítem, a hasam újabb,éhséget jelző hangját pedig krákogással nyomom el. Nem szabad.
Anya csalódottan kullog vissza a földszintre, én pedig kicsivel utána a pincébe indulok. Minden délután itt edzek, ha az időm engedi.
Sokáig püfölöm a boxzsákot olyan erővel, mintha legalábbis a legnagyobb ellenségemmel állnék szemtől szemben. Milyen lehetetlen szituáció. A kilók nem tudnak emberi alakot ölteni.
/JungGi szemszög/
Félszegen lépkedek a széles lépcsőn. Bizarrnak érzem, hogy rögtön egyedül mászkáljak a házban. Talán meg kéne várnom, míg végez a konyhában... Nem, akkor biztosan megmosolyogná a bénaságomat. A következő lépésnél ásítok egyet. Még mindig hatással van rám az időeltolódás.
Az emeletre érve további kételyeim támadnak. Kapásból öt ajtót pillantok meg, plusz egyet szemközt, ami nyilvánvalóan az erkélyre vezet. Hogyan tovább? Lövésem sincs, melyik mögött bújhat meg Tae szobája.
Találomra nyitok be az első helységbe. A hatalmas ablakon beszűrődő délutáni napfény a szoba minden pontjára rálátást nyújt. Ám úgy látszik, téves helyre érkeztem. Egyfajta dolgozószobának tűnik. A velem szemben terülő, ablak felé néző íróasztalt kivéve nincs más bútor,leszámítva három nagyobb szekrényt a fal mellett. Az első kettő dugig van könyvekkel, nekem mégis az utolsó kelti fel a figyelmemet. Lassan lépkedek az üveggel eltakart polcokhoz. A kisebb-nagyobb, felirat nélküli tégelyeken és dobozokon kívül semmi mást nem találok rajtuk. Ami az egészben a legkülönösebb, a zár az üveglapon, amelyben most is ott pihen a kulcs.
Ösztönösen nyúlok felé, de a mozdulatot félbeszakítja a hátam mögött felcsendülő hang.
-Neked nem mondták még, hogy illetlenség más cuccai között kutakodni?
Jajj, ez nagyon jó lett. Tetszik ^^ Elnyerted, hogy vigyorogjak annál a résznél, amikor a zongorát pont Tae szobájába állítottad. :D Türelmetlenül várom a következőket. :3 Kíváncsivá tettél az utolsó pár sorral. :D Siess a kövi résszel ^^
VálaszTörlésAndii,köszönöm,hogy írtál. <3 Örülök,ha tetszik, és sietek a következő fejezettel.^^
TörlésUgyan, ez már csak természetes <3 És az jó lesz ^^ :3
Törlés