Mostanában úgy érzem, mintha két jellemem lenne. Vagyok én, aki elmenekül minden és mindenki elől, aki nem akar senkihez kötődni, akinek elege van és akinek minden gondolata a mindettől való leggyorsabb megszabadulás körül forog. És vagyok szintén én, aki segíteni akar a barátain, aki írta azt a rohadt darabot, és aki minduntalan összezavar egy bizonyos lányt, csak mert valamiért nem képes egyértelműen így vagy úgy viselkedni a közelében. Tudathasadás? Nem. Inkább csak belső vívódás és döntésképtelenség eredménye.
Csöngetnek, én pedig ütemes léptekkel indulok meg a bejárati ajtóhoz, hogy kinyissam. Egy pillanatra csalódást érzek, amiért a kihívott szakemberrel találom szemben magamat;annak ellenére, hogy tudom, JungGi csak délután ér ide az iskolából, ahol péntek lévén a délelőttöt tölti.
Nekem ma más elfoglaltságom akadt: a zárakat cseréltetem ki, a leggyorsabban elérhető úr pedig csak ilyenkor dolgozik, így nem töltöm a srácokkal a tanórák tartalmát és a szüneteket. Mindezt a bátyám miatt. Apának írnom kell majd, hogy küldjön igazolást, aminek szövege pedig feltehetőleg tartalmazza majd, hogy "családi okok miatt". Egyébként egészen igaz, csak a szokásostól picit eltérő jelentésben.
Giyát tegnap este kértem meg egy gyors üzenet segítségével, hogy jöjjön át, ugyanis angolból segítségre szorulok, ő pedig jóval rutinosabban beszéli a nyelvet nálam. Igaza volt a dekoncentráltságomról, ezért remélem, hogy most változtatni tudok a helyzeten.
A szakember rövidesen munkához lát, és először a bejárati ajtón cserél zárat. Én hátamat a falnak támasztva figyelem, és közben azon is agyalok, hol is tartottunk az utolsó angolórán. Nem ártana tisztában lenni vele, hogy ne tűnjön egyszerű kifogásnak annak érdekében, hogy a közelében lehessek.
/HoSeok szemszög/
DaWon tegnap a lehető legrosszabb pillanatban ért haza, a megjelenesével kibújtatva TaekWoont a válaszadás kötelességétől a hegeit illetően. Most viszont, hogy az iskolából hazaérve megpillantom a fiú a szokásosnál sokkal több érzelmet tükröző arcát, tudom, hogy tisztában van ezzel, ahogyan azzal is, hogy nem tud elmenekülni felelet nélkül.
- A nővérem még nem ért haza - jelentem ki enyhe célzásként, ő pedig rögtön veszi a lapot, és a bejárati ajtó felé indul.
- Tudni akarod a történetemet, nem igaz? - fordul hátra egy pillanatra, majd továbbindul, én meg további gondolkodás nélkül követem a lépcsőn felfelé, a saját lakásukba.
Az előtéren gyorsan átvezet, és benyit egy hálószobába. Az enyhe, kellemes kávéillatból ítélve a sajátja. A bútorokban a sötét színek dominálnak, mégsem ijesztő az összhatás, inkább olyan felnőttes.
Az ágy szélén foglalunk helyet, ő összekulcsolja az ujjait, és mesélni kezd.
- Teljesen normális kölyökkorom volt, ezen kívül sosem volt problémám a tánccal. Szerettem, sokat dicsértek, és nagyon boldog voltam, amikor a legjobb barátommal együtt bekerültem az ASOS táncszakára - a szőnyeget bámulja maga előtt, én pedig a plafont magunk felett, és egy régebben hallott iskolai történeten merengek, amely most előbukkan az emlékezetemben. - Aztán minden megváltozott...
- Mi történt?
- A barátom - sóhajt. - Lebénult.
/JungKook szemszög/
Elmosolyodom, miközben megérzem MinRin szorítását a vállamon. Előtte gondolom nem sokszor utazott még motoron, így megijesztheti a sebességem, amellyel a mai, kis kitérővel kiegészített hazavitelét teszem meg.
A mellettünk elsuhanó, évszakhoz illő táj minden méteren más árnyalatát mutatja: a fák levelei a sárga leghalványabb árnyalatától egészen a sötétvörösbe hajlóig váltakoznak. Szeretem, mikor Szöul őszi kabátot húz, ilyenkor megszűnik a város palettájának monotonitása.
A motor visszapillantójába lesek egy másodperc töredékére, és megállapítom, hogy MinRin is a színek kavalkádjának csapdájába esett. Kicsit hasonlóan érzek, mikor rá, vagy akár csak a hajszínére gondolok. Annál szebb vöröset még nem láttam.
Nem tudnám ésszerű és megkérdőjelezhetetlen érvekkel alátámasztani a döntésemet, miszerint megbízom benne, annak ellenére, hogy rengetegen kihasználtak már. De amikor találkoztunk, meggyőződtem róla, hogy ritka módon nála egyezik a külső és a belső szépsége; és találtam benne még valamit, ami szintén a fehér holló gyakoriságával ér fel: az őszinte nevetést. Ez olyasvalami, amit nem akar elveszíteni az ember, miután rálel. Azt hiszem, én sem vagyok kivétel.
/HoSeok szemszög/
- Mindig is vakmerő volt, de akkor túlzásba vitte. Volt egy ostoba balesete, és soha többet nem tudott lábra állni. Tolószékbe került.
- Mindig is vakmerő volt, de akkor túlzásba vitte. Volt egy ostoba balesete, és soha többet nem tudott lábra állni. Tolószékbe került.
- Hallottam már róla - dünyögöm.
- Nem sok diák hagyja el az ASOSt önszántából - mosolyodik el keserűen. - Így gyorsan híre ment, és sokáig emlegették a körülmények miatt.
- És mi lett vele azután?
- Megszakította velem a kapcsolatot - felém fordul egy pillanatra, majd egy új pontot kezd szuggerálni a falon. - Nem bírt a szemembe nézni, és nem tudta megemészteni, hogy kettőnk álmát, az egész táncos karriert...velem ellentétben ő nem tudja folytatni. Később megtudtam, hogy külföldre ment. Egy akadálymentesített amerikai szállóba költözött - a testtartása és a szavai összhatása eredményeként TaekWoon egy falkáját vesztett oroszlánt juttat eszembe. Fontos lehetett neki a barátja. Tényleg elveszettnek érezhette magát.
- Azt még nem értem, hogy kapcsolódik mindez... - az ingje azon pontjára pillantok, ahol a beszélgetés tárgyát sejtem. - Azokhoz.
- Miután elment, teljesen reménytelen voltam - folytatja készségesen. - Nem tudtam megjegyezni a koreográfiát, elkalandoztam a ritmusban... Aztán előálltam itthon azzal, hogy fel akarom adni - a szája apró félmosolyra húzódik, és most a szeme is változik. - Nem engedték.
- És te...
- Érted már, miért mondtam azt, hogy önmagamra emlékeztetsz?
- Azt hiszem - biccentek. - Hiszen te sem akartad megölni magadat.
- Pontosan - megfordul, majd megvárja, míg én is felállok, és követem az ajtóig. - Csak úgy alakultak a dolgok, hogy nem tudtam elviselni. Aztán úgy döntöttem, hogy akkor is végig kell csinálnom, ha egyedül taposom tovább az ösvényt.
- Jól döntöttél - bököm ki komolyan ránézve. Nem lehetett könnyű, és nagy erőre utal, hogy végül nem adta fel. Azt hiszem, felnézek rá.
- Feltehetőleg - hunyja le a szemét egy pillanatra. - Jobb, ha most megyünk. DaWon nemsokára hazaér - mondja, miközben a lakás ajtaja felé irányít. Elindulunk a lépcsőn, én pedig félhangosan elmotyogok egy "köszönöm"-öt, amiért bepillantást engedett a múltjába.
- Csak azt akartam megmutatni az egész történettel - megköszörüli a torkát, és bevár a következő foknál. - Hogy akármennyire is közhely, ha küzdesz érte, a végén minden rendben lesz.
/JungGi szemszög/
Bizonytalanul lépek be a nyitva hagyott kertkapun, majd a bejárati ajtón. Szokatlan Taetől az elővigyázatosság hiánya, még akkor is, ha csak a zárszerelő felügyelete miatti elfoglaltság okozza. Legalább a kaput bezárhatta volna.
- Egy pillanat, amint végez fizetek is - TaeHyung hangja üti meg a fülemet, aztán a közeledő lépések zaja. - Oh - torpan meg a pénztárcájával a kezében, amint meglát.
- Szia - pislogok. Még mindig kínosan érzem magamat a tegnapi után, a hirtelen ölelésével tényleg meglepett, nem feltétlen az érintkezés mivoltával, hanem azzal, hogy közeledett. Néha úgy érzem, maga sem tudja, mit és miért csinál.
- Szia - enyhén karikás szemei halvány mosolyt tükröznek. - Menj csak fel, egy perc és követlek én is.
- Okés - biccentek, majd megindulok a lépcsőn. Bár elég furcsa, hogy felküld a szobájába, a hátamat erősen húzó hátizsák súlya miatt nem nagyon ellenkezem.
Lepakolom a cuccaimat a már jól ismert zongora mellé. Az első gyakorlások hangulatán gondolkodom, és azon, hogy fordulni fog a kocka, ugyanis most én segítek neki.
- Uram - a folyosóra visszalépve hallgatózni kezdek, amint a szakember megszólítja Taet. - Készen volnék.
- Köszönöm a munkáját. Mindegyik zár kicserélve itt is, tehát az emelettel együtt összesen az... - egy pillanat alatt hasít belém a felismerés, ahogyan a fejemet a kérdéses irányba fordítom. Pont, ahogy gondoltam. A rejtélyes szoba ajtaját a bejáratihoz hasonlóan résnyire nyitva hagyták. Itt az alkalom.
Szia!
VálaszTörlésVégre megismerhettük Taekwoon történetét. Jó volt erről olvasni, megérteni, hogy miért vette úgy a szárnyai alá Hoseokot, mintha tudná min menne keresztül. Szomorú, ami vele történt, de értékelendő, hogy azok után is talpra állt, és folytatta, amit elkezdett. Remélem, Hoseok hallgatni fog rá, és továbbra is ilyen jó barátok lesznek.
Bevallom, Jungkook részét most egy kicsit kilógónak éreztem a fejezetből, de egyébként aranyos volt, bár még mindig kíváncsi vagyok, milyenek is ők Minrinnel, amikor együtt vannak. Vajon a lány őt is képes megnevettetni?
Taehyung nagyon jól érzi! Néha én is azt hiszem, hogy kétféle énje van, és kíváncsian várom, hogy a folytatásban melyik bukkan elő. Bölcs dolog volt tőle zárakat cserélni, míg Junggitól egy kicsit meggondolatlan és nem is tudom, tiszteletlen talán, hogy a fiú háta mögött próbál kideríteni valamit. Meglehet, hogy most már közelebb állnak egymáshoz, mint amikor először járt a rejtélyes szobánál, és lehet, hogy a fiú másképp nem nyílna meg, de félek, hogy Tae esetleg még inkább el fogja taszítani magától. Vagy végre beavatja a titkába. Mindenesetre az biztos, hogy a következő mozgalmas fejezet lesz, és vagy nagyon boldog leszek vagy nagyon szomorú attól függően hogy Taehyung hogyan reagál arra, ha ott találja a lányt, ahol nem kellene lennie.
Kíváncsian várom a folytatást, és szép hetet kívánok! :)
Szia!
VálaszTörlésReméltem,hogy TaekWoonnal kapcsolatosan megtisztul a kép.(egyébként meg kell magyaráznom a falkátvesztett oroszlán hasonlatát-drága TaekWoon Vixx-es stage neve ihlette, a Leo.xD)
Kook viselkedéséhez hozzátenném, hogy ugyebár szeretem reálisan mozgatni a karaktereket, hogy logikusan cselekedjenek, mint ahogy a való életben tennék. Na de. Ki tudná megérteni egy szerelmes(?)kamaszfiú gondolatait?:)
Egyébként mindenképp írni fogok még róla,róluk, más szemszögből is.^^
ANNYIRA GYAHHAHAAA,de nem,nem lövöm le melyik véglet lesz JungGiékkal. Kénytelen vagyok húzni az agyakat.:3
Köszönöm, hogy írtál, és szép hetet neked is!^^