31.fejezet - What if

/JungGi szemszög/

A szemét figyelem, hogy leszűrhessem a valódi reakcióját. Az arckifejezések váltogatása, illetve felvétele csupán művészet, amit mindketten alaposan kitanultunk már, így egy mosolynak, vagy egy félszeg kacsintásnak nem hiszek, de a tekintetével nem tud átverni.
 - Honnan veszed, hogy arra készültem? - kérdezi végül, és érzem, hogy tényleg meglepte a kérdés.
 - Nem vagyok hülye - lassan elengedem a kezét, hiszen már biztosan nem lépne le válasz nélkül.
 - Én nem...
 - Fölösleges magyarázkodnod, egyértelműen nem azért álltál ott, mert szükséged volt egy kis levegőre.
 - Nem tudom, mit mondjak.
 - Csak ne hazudj. Ugrani akartál.
 - Nem az ugrás a lényeg. Le akartam zuhanni - ezt követően csend telepszik a szobára.
 - Miért?
 - Nem értenéd.
 - Nem tudhatod - lehunyom a szememet. Tudni akarom. Nem tudom miért, de ez van.
 - Mondtad már valakinek? - megérinti a vállamat, így akadályozva meg az utolsó pillanatban, hogy ismét álomba merüljek. - Beszéltél erről valakivel?
 - Nem - felelek halkan.
 - Ne is - aprót szorít a vállamon. - Ne mondd el a srácoknak. Kérlek - elhúzza a kezét.



/TaeHyung szemszög/
 - Nem fogom - oldalra fordul, és ökölbe szorítja a kezeit. - Egy feltétellel. Egyszer majd elmondod, miért... - a mondandója közben fokozatosan lassul le, végül teljesen elnémul, és visszalibben az álmai közé.

A földszinten lépkedve a gazdája helyett is öntök ki ennivalót Yunnak, aki várakozón mereszti rám a villogó szempárját, ahelyett, hogy nekilátna az adagjának.

 - Ne nézz így rám - túrok a hajamba. - Nem csináltam semmit vele.
Fojtott hangon nyávog vissza, mintha csak kegyesen helyeselne, aztán a tálkájához siet és falatozni kezd.

Az autóban újra meg újra felrémlik az iménti beszélgetésünk. Tudta. Hazaérek, és meg sem próbálok az altatóval segíteni magamon, egyből az ablakpárkányhoz sietek. Hátat fordítok a beszűrődő fényeknek. Tudta. A padlót figyelem, ahol kirajzolódik a sziluettem, mellette pedig a fények vernek múlékony tábort. A lábamat kezdem lóbálni, szinte megint érzem magamon a tetőtéren végigfutó hideg fuvallatokat. Tudta.

/YoonGi szemszög/

Még másnap hajnalban is a tegnapi összefutásunkon gondolkozom, ahogy hazafelé igyekszem munkából. Körülbelül három órát aludtam egyébként, kivételesen volt váltásom pultosként, úgyhogy egészen kibírható éjszakán vagyok túl, azt leszámítva, hogy a felét töprengéssel töltöttem, miközben a poharakat csordultig öntöttem a különböző rendelésekkel. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mielőtt még elfordultam volna a sarkon, visszapillantottam Kook irányába. Emlékszem a vérre, amit láttam. Talán nem csak én kényszerülök hazudni mindenkinek valamiről, mondjuk az én ügyem két éve tart és elég érdekes..."Hali, YoonGi vagyok, rapper szeretnék lenni, de a szüleim nem támogatnak ebben, szóval a tandíjat magamnak kell fizetnem abba a művészeti iskolába, ahova minden álmom volt bekerülni. Aha, ezért állok itt, a nyomorult pult mögött minden éjjel elegendő alvás helyett. Hogy miért nem mentem ügyvédnek, ahogy akarták? Nem értenéd. Ez az én álmom. Nem számít, ha nem hisznek abban, hogy megvalósíthatom. Amúgy nem panaszkodom. Lehetne rosszabb is." Tényleg lehetne. A munkám elég egyszerű, és jól is fizet, mégsem akarok erről beszélni senkinek. Nem kell, hogy sajnáljanak, vagy megpróbáljanak segíteni, ezeket sosem tudtam kezelni.

A suliban már csak a rendszeres ásítások árulkodnak arról, merre is jártam. NamJoon mögött lépkedek az első óránk helyszíne felé. Egy pillanatra oldalra siklik a tekintetem, mikor megpillantom JungKookékat. Szokásos módon elkíséri MinRint, mielőtt megindulna felénk. A hátát figyelem, de nem látok rajta semmi feltűnőt vagy szokatlant. Talán rosszul láttam.
 - Uum... - torpanok meg, miután a bambulásom eredményeként az ajtóban nekiütközöm az előttem haladónak. - Bocs, nem vettem észre, hogy megálltál.
Válaszként csak egy mormolást kapok Namtól, ahogy belép az osztályunkhoz, én pedig sóhajtva követem.

Ezután csak angolon adódik lehetőségem hozzá szólni, addig minden szünetben a fülhallgatójával védekezik. Jimin és HoSeok elmondása szerint biztosan csak egy új dalon dolgozik, de én talán mindannyiuknál jobban ismerem, és tudom, hogy olyankor nem ilyen.
 - Most már igazán elmondhatnád, hogy mit csináltam, amiért ilyen pipa vagy - kezdek bele, amint kiosztják a páros feladatokat, és arra kényszerül, hogy rám figyeljen.
 - Nekem jöttél - rám se néz, csak a füzetét maga felé döntve irkál, illetve firkál a lapok szélére. Mindig ezt csinálja, bár alapvetően elég hasznos, néha egy egész verzét összehoz unalomból.
 - Mindketten tudjuk, hogy nem erről van szó - nevetek fel kínosan. - Csak így, hogy besértődtél, nem tudtam még szólni arról a dalról, amit még tavaly kezdtünk el tervezgetni, és már csak az én részem hiányzott belőle...azt hiszem van elég ihletem hozzá, hogy befejezzem a szövegét...
 - Megkérhetném az urakat, hogy a feladatra - ami, ha elfelejtették volna, egy párbeszéd megalkotása - koncentrálva, angolul diskuráljanak az órámon? - emeli fel a hangját a tanárnő, a kérést pedig természetesen nekünk címzi.
NamJoon udvariasan elnézést kér, aztán lerakja maga elé a füzetét. Lepillantok rá, és megütközve olvasom végig a dialógust, amit körülbelül két perc leforgása alatt megírt.
 - Do the fuck you want* - von vállat, miközben felém tolja a noteszét.
 Erre már nem válaszolok, túl fáradt vagyok hozzá, hogy vitatkozzak. Nem tudom, mi baja lehet, de nem jut eszembe semmi, amivel szándékosan ártottam volna neki.
Ásítok egyet és lehajtom a fejemet a padra. Nem tudom mit csinálhatnék még, történetesen eddig sosem vesztünk össze 2 percnél tovább tartóan. Majd megkérdezem Jint, neki általában mindenre van ötlete.



/JungKook szemszög/
Felszisszenek, miközben az utolsó óránkat követően felkapom a táskámat, és a biztonség kedvéért a fél vállamon hagyom. Még mindig eléggé érzékeny a sebem, de reggel készítettem egy gyors és vékony(ezáltal feltűnés nélküli)kötést, úgyhogy elviselhető.
Gyorsan elköszönök a srácoktól, aztán MinRinhez sietek. A szekrényeknél érem utol, és egy angyali mosoly kíséretében felajánlom, hogy hazakísérjen.
 - Lassan a mosdóba is magammal kell vigyelek - vigyorog, miközben egy gyors csókot nyom az ajkaimra.
 - Ha nem szeretnéd... - tettetek szomorúságot, mire oldalba bök.
 - Nem ezt mondom - mosolyog. - Csak nem vagyok hozzászokva, hogy valaki ennyire figyelmes legyen velem.

 - Hát akkor szokj hozzá - motyogom vigyorogva, miközben kézen fogom, és a közelben ácsorgó JungGinak intve elindulunk a kijárat felé. - Mert én mindig biztonságban szeretnélek tudni.
 - Édes vagy - nevet, én pedig lopva figyelem, ahogy az ajkaival együtt a szemei is mosolyra állnak. Nem akarom, hogy az a tekintet miattam hidegüljön el, vagy azért, mert veszélybe sodortam.




/TaeHyung szemszög/
Összerezzenek, mikor Giya megszólít.
 - Csak nem megint plusz óra? - meglepetten pislogok rá, és zsebre süllyesztem az eddig magam előtt tartott telefonomat. - Mi az, azt hitted, hogy a tegnap után szóba sem állok veled?
 - Úgy valahogy.
 - Mégis megvártál - oldalra billenti a fejét, úgy néz fel rám.
 - Megszokás...
 - Meg akartam köszönni, hogy hazavittél - vég a szavamba, és lesüti a tekintetét. - És hogy megetetted Yunt. Azt is, hogy meséltél magadról. Azt is, hogy nem hazudtál - az utolsó közléséhez csak egy célzást használ, de pontosan tudom, a beszélgetésünk melyik részére gondol.
Halványan elmosolyodom, és a parkoló felé indulok vele. Az úton nem váltunk egyetlen szót sem, de a háza előtt leparkolva még visszatartom egy szóra.
 - Köszönöm, hogy még mindig szóba állsz velem.
 - A múltjáról senki nem tehet - rázza meg a fejét. - És te nem csináltál semmi rosszat - kicsatolja a biztonsági övét, aztán kiszáll a kocsiból, néhány lépés után elnéz balra, aztán a házba siet.
A hátralevő úton a hangos rádióval próbálom elnyomni a gondolataimat, de azok makacsul kapaszkodnak a tudatom felszínébe, és nem hagyják magukat elsüllyedni.
Számtalanszor végig gondoltam már, mi van, ha eltűnök az életükből. A teóriám most sem változott, csak valamilyen oknál fogva, váratlanul megjelent mellette egy másik opció, amivel jelenleg nem tudok mit kezdeni, ugyanis arról fogalmam sincs, mi van, ha maradok.

*Csinálj, amit akarsz, bazdmeg.