/JungKook szemszög/
Minden nap árgus szemekkel kémlelem az utcákat magunk körül, ahogy hazafelé haladunk, és néha talán túl erősen tartom Rin kezét. Nem tehetek róla, a múltkori fenyegetése óta tartok attól, hogy a srác - akinek emlékeim szerint Choi YoungJae a teljes neve - újra felbukkan.
Ám ez nem következik be, egészen addig, míg az egy héttel későbbi szombaton, a kora esti órákban el nem kísérem Riniet vásárolni.
- Na, mit gondolsz? - kilibben a próbafülkéből, és körbefordul előttem. Már vagy a tizedik őszies összeállítással rukkol elő, én pedig kezdek kifogyni a bókokból.
- Tudod milyen nehéz választékosan kifejezni, hogy mindenben jól nézel ki? - mormogok egy széles vigyor kíséretében.
- Hmm... Talán mégiscsak JungGival kellett volna jönnöm - kacérkodik komoly tekintettel, de aztán elneveti magát, és egy puszit nyom az arcomra. - Gyorsan visszaöltözöm, aztán ha végeztem a kasszánál oda ülünk be, ahova csak szeretnél - mosolyog, majd ismét eltűnik a függöny mögött.
Végül megegyezünk benne, hogy az újdonsült csomagokkal együtt visszacipekedünk apa kocsijához - a mai napra kivételesen kölcsön adta -, mielőtt kikapcsolódásként az éttermek területére lépnénk. Ezzel végezve megtorpanok néhány másodpercre, hogy ellenőrizzem a kocsikulcs helyét a zsebemben. Rin közben előreszalad, aztán megáll egy barátságos kirakatú kávézó előtt, és a kihelyezett táblán a kínálatot kezdi olvasgatni.
- Számítottál rám, igaz? - a hangot egy pillanat töredéke alatt felismerem. Kikerekedett szemmel fordítom jobbra a fejemet, ignorálva a mellettem elhaladó, a mozdulatlanságom kritizáló járókelőket, akik egy idő után automatikusan kikerülnek. - Gyere közelebb, túl feltűnő vagy - YoungJae dühösen szusszan egyet, én pedig ólom-súlyú léptekkel sétálok a járda szélére, közel a szűk mellékutcához, ahol ő áll, gondosan elrejtőzve a kívülállók tekintete elől.
- Mit keresel itt?
- Nem unod még? - a kezeit a kabátja zsebébe futtatja. - Pontosan tudod.
- Kookie, jössz már? - Rin nem pillant hátra, csak mit sem sejtve szólongat. - Ez a hely egész jónak tűnik.
Reflexszerűen indulok meg felé, ám a hívatlan fiú nem hagyja annyiban.
- Látod azt a táblát fölötte? - a suttogása eszelősnek hat. A megadott irányba pillantok, és ökölbe szorítom a kezem, mikor megpillantom a megrongált tartású cégért, amit már csak a lélek, plusz egy instabil vezeték tart a helyén. Közvetlen a lány felett. - Még egy lépés és intézkedem.
- Hogyan...?
- A környék legjobb kávézója, mégis hetek óta késnek a javítással. Bár a legtöbben nem is veszik észre. Egyébként, az emeleti ablakból kihajolva, egy erősebb késsel azonban könnyedén végzetes kimenetelű "balesetet" lehet okozni - folytatja, miközben a mobiljával babrál. - Egy jó barátom éppen a legközelebbi asztalnál fogyasztja a lattéját, én pedig nem szívesen zavarnám meg benne. Tudod, elég hirtelen természetű fickó- kuncog.
- Mit kell tennem? - hadarok.
- Mindjárt mehetsz, ne aggódj. Még nem tervezek véget vetni neki. Gondoltam sokkal fájdalmasabb, ha a boldogságod forrása magától hagy el. Azt akarom, hogy irtózzon tőled - jelenti ki, miközben a lábával ellöki magát a faltól. - Tudod, hogy minden lépésedről tudok, szóval azt ajánlom, hogy ne próbálj meg átverni - a hajába túr, hátat fordít, és visszapillant rám a válla fölött. - Mondd el neki, mit tettél.
/JungGi szemszög/
- Hogy érted, hogy furcsán viselkedett? - hátradőlök az ágyon, a mobil felé döntöm a fejem, és a magam elé emelt kezemet kezdem vizslatni.
- Hogy érted, hogy furcsán viselkedett? - hátradőlök az ágyon, a mobil felé döntöm a fejem, és a magam elé emelt kezemet kezdem vizslatni.
- Nem is tudom... Úgy volt, hogy beülünk valahova, de ő váratlanul kézen fogott és azt mondta, hogy mennünk kell. Eléggé idegesnek látszott - tudom, hogy most az ajkát harapdálja.
- Hmm...
- Valami rosszat csináltam?
- Nem, erre ne is gondolj - nyugtatom meg. - Talán csak kapott egy hirtelen hívást otthonról, vagy eszébe jutott valamilyen kötelessége, amiről elfeledkezett.
- Értem - nem teljesen hisz nekem, de végül inkább belenyugszik a dologba. - És mi újság TaeHyunggal?
- Honnan kéne tudnom? - vágok vissza meglepetten.
- Én azt hittem, hogy ti ketten...
- Ó. Mi... neeeem. Nem-nem. Nincs köztünk semmi - motyogom, aztán hozzá teszem a lényeget is. - Nem tudom.
- Áhh, szóval ez a helyzet - szinte magam előtt látom, ahogy elvigyorodik. - Ne aggódj, biztosan keresni fog.
- Ühhüm.
- Most viszont mennem kell, MinHyuk mindenképpen sétálni akarja vinni Sophiet, de egyedül nem mehet, úgyhogy...
- Persze, okés. Holnap találkozunk - én rakom le hamarabb, de a képernyő elsötétülése után még sokáig fekszem egy helyben. Vasárnap lévén végül kénytelen vagyok felkelni és elvonszolni magam az asztalig, hogy a füzetemben átnézzem a hátralevő iskolai feladatokat; majd beülök a zongora elé, és elkezdek az akkordokkal szórakozni, aztán megírom a holnapra kért kétszer nyolc ütemnyi egykezes dallamot.
Furcsa módon, azok után, hogy elég sok mindent megtudtam róla, és ígéretet tett, mintha megrekedtünk volna. Nem tudom, hogy áll hozzám. Nem tudom, hogy álljak hozzá. Az biztos, hogy a parton...ott és akkor gondolkodás nélkül a keze után nyúltam. És most... mi lesz most?
A fejemet fogom és a falhoz vágom a London feliratú párnámat. Jelenleg túlságosan élénk deja vu-t érzek.
Pedig most könnyen létrejöhet egy szituáció, ahol nekem kell mesélnem magamról, ugyanis ezt eddig nem tettem meg. Mit tegyek ez ellen? A célzott kerülése az egyetlen opció, azonban ezt sokszor eljátszottuk már, és azt hiszem, nem is akarom elkerülni. Őt nem.
Csak a múltat.
/NamJoon szemszög/
Észre sem veszem, ahogy elbóbiskolok a dalszövegem felett, így elég morcosan, a kijelzőre való pillantás nélkül fogadom a hívást, mikor a csengőhangom felébreszt,
- Itt Nam - szólalok meg.
- Csak meg akarom kérdezni, hol küldjem át a felvételt. Befejeztem a szövegrészem és csináltam vele egy próbát, hogy bele tudj hallgatni - YoonGi gyorsan beszél, mintha attól tartana, hogy dühös leszek és egyszerűen lerakom.
- Azt hittem, elvetettük azt a számot.
- Az én hibám, hogy nem tudtuk megcsinálni, mert nem tudtam megírni azt a kis hiányzó részletet. De nem felejtettem el, és most kész - motyogja. Gondolom rosszul esik neki a lelkesedésem hiánya.
- Értem - felsóhajtok. Nem folytathatom ezt a stílust, míg ki nem derítem, pontosan mi köze van JiYonghoz, mert ő alaposan összezavart. - Bárhol átküldheted, de lehetőleg úgy, hogy ne rontsa le az app a minőségét.
- Igenis - elvigyorodik. - Mostmár rendben vagyunk?
- Igen - felelem kis szünet után. - Sőt...meg is akartam kérdezni, hogy nincs e kedved eljönni velem a Diamond Seoulba valamelyik este. Csak mi ketten, megünnepelni, hogy befejezted a dalt.
- Nem is tudom...Muszáj pont oda? Nem igazán kedvelem a helyet...
- Ugyan már - nem tudom, miért csinálom, de meg kell győződnöm arról, amit sejtek. Hirtelen beugrik valami, amit a jelenleg dj-ként munkálkodó híresség említett nekem. - Biztos forrásból tudom, hogy a pultosuk nem hígít fel semmit.
Hallgat.
- Mióta tudod?
- Mit? - a kíváncsiságtól felgyorsul a légzésem. Ismét csend.
- Tudod mit? Azt hittem, ha egyszer rájössz, nem baromkodni fogsz, hanem a legjobb barátomként megérted majd, miért nem mondtam el senkinek - a hívás befejeztét jelző pittyogás zökkent ki.
A szüleimnek azt mondom, a srácokkal találkozom. Felkapom a kabátomat, és a mobilommal a kezemben megindulok a sötétedő utcákban. A google segítségével gyorsan ráakadok a legközelebbi - természetesen illegális - árusító helyekre. Nem sokkal később már egy kis játéküzlet hátsó raktárában állok, egy, az arcát fekete maszkkal takaró férfival szemben, és azon hezitálok, mit válasszak.
- Ecstasy. Ahogy látom, rád fér egy kis eufória.
/HoSeok szemszög/
- Veled meg mi a franc van? - kerekedik el a szemem, miközben lerakom a frissen vásárolt zöldségekkel teli zacskót - eléggé elcsúsztam a teendőkkel, de megígértem DaWonnak, hogy bevásárolok - a járdára, és kinyitom a telefonfülke ajtaját. Néhány lépés távolságából ismertem fel Namot, bár nem ment könnyen. Megrázom a vállait. A reakció hiányában kezdek megrémülni, így a maga mellé ejtett telefonja után nyúlok. YoonGi nem veszi fel neki, így a saját mobilomról próbálom elérni.
- Mi van, mindenkinek most jutott eszébe traccsolni? - kérdezi. A háttérzaj elég furcsán hangos és ismeretlen, de most elvonatkoztatok tőle.
- Bocs, az előbb is én kerestelek.
- Miért van nálad a telója?
- Mert ő kiütötte magát valami szerrel, és most nem hajlandó magához térni. Gondoltam, te tudod, miért csinálta.
- N-nem tudom - motyogja meglepetten, bár érzem, hogy ez nem teljesen igaz. Mindannyian láttuk, hogy összevesztek valamin, de talán ő sem hitte, hogy a rapper társára ez ilyen szinten hatással lesz.
- Mindegy - hagyom rá. - Idehívom TaekWoont, és hazavisszük valahogy.
- Az anyjáéknak csak mondd azt, hogy túl sokat ivott - tanácsolja.
- Jó ötlet. Most le kell tennem.
- Értesítsetek, ha magához tért.
- Persze, okés. Holnap találkozunk - én rakom le hamarabb, de a képernyő elsötétülése után még sokáig fekszem egy helyben. Vasárnap lévén végül kénytelen vagyok felkelni és elvonszolni magam az asztalig, hogy a füzetemben átnézzem a hátralevő iskolai feladatokat; majd beülök a zongora elé, és elkezdek az akkordokkal szórakozni, aztán megírom a holnapra kért kétszer nyolc ütemnyi egykezes dallamot.
Furcsa módon, azok után, hogy elég sok mindent megtudtam róla, és ígéretet tett, mintha megrekedtünk volna. Nem tudom, hogy áll hozzám. Nem tudom, hogy álljak hozzá. Az biztos, hogy a parton...ott és akkor gondolkodás nélkül a keze után nyúltam. És most... mi lesz most?
A fejemet fogom és a falhoz vágom a London feliratú párnámat. Jelenleg túlságosan élénk deja vu-t érzek.
Pedig most könnyen létrejöhet egy szituáció, ahol nekem kell mesélnem magamról, ugyanis ezt eddig nem tettem meg. Mit tegyek ez ellen? A célzott kerülése az egyetlen opció, azonban ezt sokszor eljátszottuk már, és azt hiszem, nem is akarom elkerülni. Őt nem.
Csak a múltat.
/NamJoon szemszög/
Észre sem veszem, ahogy elbóbiskolok a dalszövegem felett, így elég morcosan, a kijelzőre való pillantás nélkül fogadom a hívást, mikor a csengőhangom felébreszt,
- Itt Nam - szólalok meg.
- Csak meg akarom kérdezni, hol küldjem át a felvételt. Befejeztem a szövegrészem és csináltam vele egy próbát, hogy bele tudj hallgatni - YoonGi gyorsan beszél, mintha attól tartana, hogy dühös leszek és egyszerűen lerakom.
- Azt hittem, elvetettük azt a számot.
- Az én hibám, hogy nem tudtuk megcsinálni, mert nem tudtam megírni azt a kis hiányzó részletet. De nem felejtettem el, és most kész - motyogja. Gondolom rosszul esik neki a lelkesedésem hiánya.
- Értem - felsóhajtok. Nem folytathatom ezt a stílust, míg ki nem derítem, pontosan mi köze van JiYonghoz, mert ő alaposan összezavart. - Bárhol átküldheted, de lehetőleg úgy, hogy ne rontsa le az app a minőségét.
- Igenis - elvigyorodik. - Mostmár rendben vagyunk?
- Igen - felelem kis szünet után. - Sőt...meg is akartam kérdezni, hogy nincs e kedved eljönni velem a Diamond Seoulba valamelyik este. Csak mi ketten, megünnepelni, hogy befejezted a dalt.
- Nem is tudom...Muszáj pont oda? Nem igazán kedvelem a helyet...
- Ugyan már - nem tudom, miért csinálom, de meg kell győződnöm arról, amit sejtek. Hirtelen beugrik valami, amit a jelenleg dj-ként munkálkodó híresség említett nekem. - Biztos forrásból tudom, hogy a pultosuk nem hígít fel semmit.
Hallgat.
- Mióta tudod?
- Mit? - a kíváncsiságtól felgyorsul a légzésem. Ismét csend.
- Tudod mit? Azt hittem, ha egyszer rájössz, nem baromkodni fogsz, hanem a legjobb barátomként megérted majd, miért nem mondtam el senkinek - a hívás befejeztét jelző pittyogás zökkent ki.
A szüleimnek azt mondom, a srácokkal találkozom. Felkapom a kabátomat, és a mobilommal a kezemben megindulok a sötétedő utcákban. A google segítségével gyorsan ráakadok a legközelebbi - természetesen illegális - árusító helyekre. Nem sokkal később már egy kis játéküzlet hátsó raktárában állok, egy, az arcát fekete maszkkal takaró férfival szemben, és azon hezitálok, mit válasszak.
- Ez az első alkalom, igaz? - csak a szemeit látom. Tébolyodottnak tűnik. Lassan bólintok. - Akkor legyen...-előhúz a zsebéből egy kis csomagot, és a megfelelő összeg ellenében a kezembe nyom egy tablettát.
- Mi ez? - kérdezem. Idejöttem, mégis vonakodok.
- Ecstasy. Ahogy látom, rád fér egy kis eufória.
Úgy érzem, enyém a világ. Mintha bárkit magamhoz tudnék ölelni. Mintha bárki magához tudna ölelni. Egy órán belül rádöbbenek, hogy egyedül vagyok. Annyira könnyű szeretni. Annyira könnyen szeretnek. Másfél óra - realizálom, hogy egy telefonfülkében ültem le. Minden rendben. Mindenkire rámosolygok. Mindenki rám mosolyog. Két óra telt el - már tudom, hogy eléggé elcsesztem, és csak a rohadt tabletta miatt vagyok ilyen álmos. Előrehajtom a fejemet, megnyalom az ajkam, amely időközben teljesen szárazzá vált, és lehunyom a szemeimet.
- Veled meg mi a franc van? - kerekedik el a szemem, miközben lerakom a frissen vásárolt zöldségekkel teli zacskót - eléggé elcsúsztam a teendőkkel, de megígértem DaWonnak, hogy bevásárolok - a járdára, és kinyitom a telefonfülke ajtaját. Néhány lépés távolságából ismertem fel Namot, bár nem ment könnyen. Megrázom a vállait. A reakció hiányában kezdek megrémülni, így a maga mellé ejtett telefonja után nyúlok. YoonGi nem veszi fel neki, így a saját mobilomról próbálom elérni.
- Mi van, mindenkinek most jutott eszébe traccsolni? - kérdezi. A háttérzaj elég furcsán hangos és ismeretlen, de most elvonatkoztatok tőle.
- Bocs, az előbb is én kerestelek.
- Miért van nálad a telója?
- Mert ő kiütötte magát valami szerrel, és most nem hajlandó magához térni. Gondoltam, te tudod, miért csinálta.
- N-nem tudom - motyogja meglepetten, bár érzem, hogy ez nem teljesen igaz. Mindannyian láttuk, hogy összevesztek valamin, de talán ő sem hitte, hogy a rapper társára ez ilyen szinten hatással lesz.
- Mindegy - hagyom rá. - Idehívom TaekWoont, és hazavisszük valahogy.
- Az anyjáéknak csak mondd azt, hogy túl sokat ivott - tanácsolja.
- Jó ötlet. Most le kell tennem.
- Értesítsetek, ha magához tért.
Szia!
VálaszTörlésElőször is aranyos vagy, hogy aggódtál a reggeli kelés miatt, de korán és könnyen kelő típus vagyok, úgyhogy nem okozott gondot :)
Ez a fejezet pedig még nagyobb izgalmakat tartogatott, mint gondoltam volna. A srác múltkori fenyegetése után gondoltam, hogy felbukkan, de nem így. MinRinék egyébként nagyon aranyosak, de Jungkook igen nehéz helyzetben áll. Viszont azt hiszem ő is tudja, mi a helyes: minél előbb el kell mondania az igazat a lánynak, mert sokkal rosszabb lesz, ha egy idegentől tudja meg.
Junggi esetében nagyon kíváncsian várom, hogy ő vajon mikor és hogyan nyílik meg Taehyungnak illetve, hogy most hányadán is állnak.
Nam szálán nem számítottam ilyen visszaesésre, de ha már nem cigi, akkor jöhet a drog? Azért ez durva, egy nagy konfliktus egy legjobb baráttal még nem ok erre, úgyhogy lehet, hogy itt még többről van szó? Yoongi azért remélem, nem fogja magát hibáztatni a történtekért. Még szerencse, hogy Hoseok rátalált, remélem, ennyitől még nem lesz függő. Kíváncsi vagyok, hogyan néznek szembe ennyi újdonsült problémával, jó lenne ha normálisan megbeszélnék a dolgokat. De hát ez a legnehezebb része az egésznek, nem?
Nagyon várom már a folytatást! :)
Szia!:)
VálaszTörlésOhh, örülök, ha meg tudtalak lepni a fenyegetőző lépésével. JungGiéknak nem jutott most nagy szerep, ez igaz, de tervezek még dolgokat... :D
Nem írok most hosszabban, mert eléggé fáj a kezem(olyan filmbeillő elvágódást produkáltam a napokban, mint utoljára 5 évesen xD), szóóval igyekszem a folytatással - ami remélem időben érkezik majd - és köszönöm, hogy írtál! <3