/JungKook szemszög/
A sérelmeket nem lehet elfelejteni. Idővel kevesebbet gondolunk rájuk, talán halványodnak a tudatunkban, de az igaziaknál elég egy témába illő gondolat vagy mozzanat, és máris teljes súlyával szakad ránk az egész - vagy történhet az ellentéte is, és szépen lassan az emlékeink mélyébe süppednek. Eltűnni soha nem fognak.
A bűntudat más. Fájdalmasan sokáig tud mardosni, és a percek, napok, hónapok pergése sem segíthet. De létezik rá megoldás. Őszinte megbocsátást nehéz elnyerni bárkitől is, de ha mégis megtörténik, gyökeres fordulatot vesz az egész. Mintha valaki odasétálna hozzánk, azt mondaná, "most már elég lesz", és csendben eltűnne a lelkünkön nehezedő, örökösnek hitt súllyal. Megszűnik, és furcsa, egészen ismeretlen könnyedség lesz úrrá rajtunk. A béke érzete.
- Gyere már ide, teljesen el fogsz ázni, ha még jobban kilépsz az esernyő alól - korhol halkan Rinie, és közelebb húzódik hozzám. Mosolyogva átkarolom, és átveszem tőle az esernyő nyelét, így sétálunk tovább az iskolából hazafelé. - Olyan más vagy - pillant rám. Olyan más így - felelem gondolatban.
/JungGi szemszög/
Szinte semmire nem emlékszem abból az estéből. Az éjszaka folyamán azonban furcsa képek jelentek meg a lelki szemeim előtt - arról, ahogy megpróbálok elérni egy üveget, majd kikapom valaki kezéből, valamint az is, ahogy a vállára hajtom a fejem. Képzelődnék, vagy tényleg így viselkedtem Tae közelében?
Egy autó dudál a közelben, én pedig felkapom rá a fejemet. Az út másik oldalán elégedetlenkedő járműtulajdonos egy sötét ruhás alak okán adott hangot a szabálytalankodásnak, aki csak úgy lelépett elé az útra - gyalogos átkelő persze sehol sem volt. Lassítok a tempómon, miközben megbámulom a szabálytalankodót. Talán megérzi, hogy nézem, ugyanis miután egy intéssel elnézést kér és sietősen átszalad a kocsi előtt, felém fordítja a fejét. A tekintete bizarr módon ismerősnek hat, jéghideg és csontig hatol. Kapucnit visel, így nem látok többet, a szemeit is csak egy másodperc töredékének erejéig látom, de nem tudom hova tenni a dolgot. Néhány lépése után el is tűnik az utcán áramló tömegben, én pedig aprót sóhajtva haladok tovább a saját utamon. Komolyan üldözési mániám lehet - ezzel a gondolattal lépkedek tovább, így először meg sem torpanok, mikor a hozzám legközelebbi sávban lassítanak, és lehúzódik egy ablak.
- Talán nekem is dudálnom kéne, hogy észre vegyél? - Baek tettetett duzzogással parkol le mellettem. - Merre mész? Ne ázz tovább, elviszlek.
- Haza tartok - biccentek apró mosollyal, majd vonakodás nélkül beülök a sofőr melletti ülésre.
- Nem tudtam, hogy ezen a környéken éltek - fecseg, miközben a gázra lép, és megindul a megadott cím felé.
- Én pedig nem tudtam, hogy vezetsz - kontrázok, szándékosan kerülve a feldobott témát. "Éltek". Elméletben. Gyakorlatilag...élek.
- Évvesztes vagyok, szóval már egy ideje - magyarázza. - És - folytatja. - Milyen volt Jimin bulija?
- Honnan tudsz róla? - kérdezek vissza.
- EunJi hangoztatta egyik szünetben, hogy mennyire erkölcstelenül berúgtak páran - vallja be.
- Valóban?
- Véletlenül felemlegettem neki az esetet, amikor részegen hívogatott, és randiért könyörgött - von vállat diadalittas félmosollyal.
- Értem - vigyorodom el. - Egyébként jó volt - adok tömör választ végül.
- És Tae... - ujjaival dobolni kezd a kormányon. - Mi újság vele?
- Hogy érted? Jól van, gondolom ő is jól érezte magát - kicsit furcsállom a kérdést.
- Értem. Mióta is vagytok együtt?
- Mi? - elég bamba fejet vághatok, ugyanis rögtön elneveti magát.
- Ugyan már. Mindenki látta HoSeok twitterre feltöltött videóit a buliról, az egyik hátterében pedig éppen ti is látszotok, elég közel egymáshoz. Bár megértem - von vállat. - Jó srác.
- Mi... - az ölembe bámulok. - Nem vagyunk együtt.
- Tényleg? - vonja fel az egyik szemöldökét, és ismét sugárzó mosolyra vált. - Ezt örömmel hallom.
- Ezt meg hogy érted? - pillantok rá, ő azonban elengedi a füle mellett, és gyorsan le is parkol.
- Na, meg is érkeztünk. Holnap találkozunk - pillant rám. Feleszmélek, és kicsatolom a biztonsági övem.
- Köszi a fuvart.
/Jimin szemszög/
- Jiminnie! - anya kitörő lelkesedéssel fogad, amint hazaérek. Ezt elég szokatlannak tartom, így vonakodva követem, mikor a konyhába kezd húzni maga után. - Ebédelj. Jó hírem van!
A kettő közötti pontos összefüggésről agyalok, miközben engedelmesen a kezembe veszem a pálcikákat, és enni kezdek.
- Miről van szó? - kérdezem, mikor az étkezéssel végezve a mosogatóhoz lépek.
- Nos - vigyorog csillogó szemekkel. - Leveled érkezett.
- Levelem? - kérdezek vissza unottan. - Megint valami reklám? Anya, mondtam már hogy ne hidd el amit...
- SeoHyeon küldte.
A levegő mintha megfagyna körülöttünk. A jeges fuvallatot azonban nem hallom, a mosogatóba ejtett pálcikák pillanatnyi zaja biztosan elnyomja. Megtámaszkodom a pult szélében, és továbbra is hátat fordítva válaszolok, mielőtt elsétálnék a szobám felé.
- Nem érdekel.
/TaeHyung szemszög/
Jimin bulija óta minden egyes délután hasonlóan zajlik: vagy én viszem/kísérem haza, vagy pedig meggyőződöm róla, hogy biztonságban van. A második opció esetében amint hazaérek, írok neki, ő pedig válaszol, amikor ő is.
Ma feltűnően hamar visszaír, szinte csak két perc telik el az én üzenetem és az övé között. A mobilomat a kezembe emelve kérdezek rá a gyors útjára. Megijedt volna valamitől, ami futásra késztette? Ilyen gyorsan képtelenség sétálva megtenni ekkora távot. A válaszára egy rövid sóhajjal reagálok, egyrészt megkönnyebbülésből, másrészt pedig bosszant, amit írt. "BaekHyun hozott haza". Mióta vannak ők ilyen jóba? Az is lehet, hogy nem ez az első alkalom. Talán régebben tudja, hogy hol lakik, mint...
Ki vagy te?
Gépies mozgással jutok el a fürdőig, ahol egy percig néma csöndben vizslatom a tükörképem. A fiú, akit látok, éppen összeráncolja a homlokát - mintha csak féltékeny lenne a történtek okán. Nem. Ez nem lehetek én. Az öklöm automatikusan lendül, aztán - mivel nem ismerek magamra - egy ütéssel próbálom meg eltüntetni a tükörben látott furcsa fiút. A szilánkok hangosan repednek millió darabra és hullanak a földre, aztán csend telepszik a helységre. Még a kézfejem felszínén utat törő apró vér-csermely is némán csordogál végig, fáradhatatlanul, míg el nem éri a padlót vagy éppen a pólóm. Azonban akad egy kis probléma - az a fiú még mindig itt van. Ugyan már nem nézek farkasszemet vele, de tudom, hogy levakarhatatlan kisördögként belém költözött. Belém, akinek minden gondolata csak az örökre szóló eltűnés körül forog(forgott?). A változások ijesztőek - de ezúttal én léptem a változás ösvényére, és ez halálra rémít.
/Jimin szemszög/
Ismét bebizonyosodik, anya mennyire ismer - bár előzetesen elviharzom, míg elmegyek megereszteni a vizet egy lazító fürdőhöz, a szobámba osonva az asztalomra teszi a borítékot. Néha szavak sem kellenek hozzá, de tudja, mit gondolok valójában. Pedig nem érdekel.
Kit is áltatok... Hogyne érdekelne.
Egy magányos helyet keresek, de a hálót nem találom megfelelőnek, így végül magammal viszem a csempézett falak közé.
Első pillantásra jelentéktelennek tűnik. A fehér felületet egyszerű, hagyományos címezés díszíti; azzal a régről ismert jellegzetesen rendezett kézírással készült, ami miatt annyiszor megkértem, hogy írja bele a nevét a füzeteimbe. Második pillantásra - nem, előtte le kell törölnöm egy fényes, legördülő cseppet az arcomról, amelyet nyilvánvalóan az emlékek csaltak elő. Fölösleges lenne tagadni, hogy mennyit sírtam miatta akkor.
Megrázom a fejemet, és a borítástól megszabadulva a konkrét levelet veszem kézbe. Nem tudom eldönteni, hogy a kezem remeg, vagy a tekintetem szórakozik velem, hogy állandóan elmosódik.
"Drága Jimin!" Már a megszólításnál elfelejtek levegőt venni. Amikor utoljára hozzám szólt, azt taglalta, hogy túl duci lennék hozzá. Veszélyes dolog az első igazi(nak vélt) szerelem. Én viszont gondolkodás nélkül loholtam utána, mint a gazdájának nyomába szegődött hű eb. Amennyire boldog voltam akkor, olyan nyomorultul éreztem utána magamat. Most mintha megint kicsit nehézkesebb lenne lélegezni.
Másodpercek alatt átfutom a sorokat, ám többször is végignézek minden mondaton, annyira valótlan tartalmuk van. Hiába, minden egyes alkalommal ugyan azok a szavak pihennek a szemeim előtt a papírra vetve.
"Tehát, remélem, hogy hamarosan találkozunk..." Nem tudom elhinni, hogy tényleg visszajön. És miért írna erről pont nekem az a SeoHyeon, aki miatt soha többé nem tudtam elégedetten nézni a türökbe?
Hát persze. Ő nem is tudja.
Nem tudja, hány étkezést hagytam ki. Nem tudja, mennyit edzettem. Nem tudja, hogy min mentem keresztül, miután kitálalt és visszautasított, hiszen nem sokkal később Japánba költözött. Még a pontos dátumra is emlékszem, hiszen onnantól volt sötét az ablaka mögött rejlő szoba éjszakánként, amit régebben figyeltem. Tudni akartam, meddig marad ébren. és csak akkor mentem aludni, ha már lámpát oltott.
Gondolkodás nélkül veszem kezembe a kád szélén pihenő gyújtót. Egyet mindig itt tárolunk, csak mert anya imádja az illatgyertyáit fürdés közben égetni, és ez most kivételesen hasznomra válik.
A papír azonnal lángra kap, én pedig szemmagasságba emelve figyelem, ahogy a levél a lángok martalékává válik.
Nem akarok tudomást venni arról, amit olvastam. Nem akarom megint szembeköpni a tükörképem, mert ő nem talál elég jónak. Nem. Nem akarok még egy esélyt adni neki arra, hogy földbe tiporja az önbecsülésem.
Sokat változtam azóta a jó irányba, és nem engedhetem meg magamnak, hogy valaha is visszaessek abba a mélypontba.
Nagy levegőt veszek, és alámerülök a vízben.
Kár volt egyáltalán elolvasnom, bár tudom, hogy ha nem teszem, még sokáig furdalja az oldalamat a kíváncsiság.
Ennek ellenére talán még az is ezerszer jobb, mint ez. De...nem. Mikor újra felbukkan, én már nem leszek az a kisfiú, akinek hosszú hónapokon át nem sikerült begyógyítania a saját szívén keletkezett sebet. A heg talán még most is ott van, azt azonban nem engedhetem, hogy újra felszakadjon. Egyszerűen el kell felejtenem.
Szia!
VálaszTörlésEzzel a fejezettel megint csak sikerült meglepned. Azt hittem, hogy az előzőekben történő változások miatt most egy kicsit nyugi lesz, de senki sem lehetett teljesen nyugodt mégsem. Mindig ez van, és mindig behozol egy izgalmas új szálat, ami igazán továbblendíti a dolgokat a mellékszálon. Mint például most Jiminnél is. Nem gondoltam volna, hogy a lány még visszatér, de nagyon remélem, hogy nem csak kihasználni akarja a srácot, Jimin pedig erős marad, és nem esik vissza csak miatta. Bár már a levele is eléggé felkavarta, úgyhogy nem tudom, mi lesz vele, de remélem, nem fojtja magába a bajait (megint).
Eleinte Baekhyun állandó szereplő volt, aztán egy időre eltűnt, így meglepődtem, mikor újra felbukkant, de az érdeklődése Junggiban az eleje óta megvolt, úgyhogy kíváncsi vagyok, mihez lép ez, vajon Tae féltékeny lesz ennek eredményeként vagy inkább Baek részéről jár majd ez felismeréssel? Hm, kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz vége ennek az egy lépést előre két lépést visszának Tae és Giya közt. A fiú legalább belátja, hogy változik, és a változás az tényleg ijesztő, a fő kérdés azonban az, hogy mit kezd ezzel. Illetve még mindig kíváncsian várom, hogy kiderüljön, mi van a lány szüleivel! ^^
Komolyan egyre csak több és több kérdésem van :)
Kitartást sulihoz!
Szia!^^
TörlésHát, úgy döntöttem, hogy bár elég klisésen hangzik Jimin szála jelenleg, mégiscsak így írom meg. :D
A kérdéseknek örülök, remélem te is fogsz, ha egyszer választ kapsz rájuk.:)
Szép napot, és köszönöm, hogy írtál! <3